Tegnap a kislányunk éktelen, szívhasogató zokogásba kezdett. Nina nagyon ritkán sír úgy igazán, inkább nyöszörögni szokott, ez – gondolom – két dolognak köszönhető, egyik a szerencsés természete, másik, hogy legtöbbször tudom, mi a gondja, és orvosolom a problémát. Tegnap itt voltak a barátaink, Nina nyolc körül elaludt, a barátaimtól azt kértem, hogy fél kilenckor menjenek el. Ahogy szedelődzködtek, Nina felébredt. Próbáltuk visszaaltatni, de nem sikerült. Az eleinte csendes nyögdécselés tízre elviselhetetlen zokogássá erősödött. Próbáltam mellre tenni, de nem fogadta el a cicit. Próbáltuk ringatni, sétáltunk Vele, megpróbáltuk az ágyában elaltatni, de mindhiába. A zokogás egyre keservesebb lett, egészen belemelegedett, kis teste, arca lángvörös volt, szemeiből patakzott a könny.

Úgy éreztem, széthasad a szívem. Tudtam, mi a gond, aznap még nem kakilt. Nina nem viszi túlzásba az „output"-ot, naponta egyszer kakil, aztán kezicsókolom! Sőt előfordult már, hogy egyszer sem kakilt. A doktor nénink javaslatára sokszor segítek neki úgy, hogy hőmérőt dugok a popójába, ellazítom vele a záróizmot, és kicsit nyomogatom a hasát – ez segíteni szokott. Ilyenkor soha nem sír. Most is ezt tettem volna, de sajnos a hőmérőt otthon felejtettük (másik otthonunkban).

Kétségbeesetten kerestem olyan tárgyat, melyet használhatnék, hogy segítsek rajta, de nem találtam semmit, annál is kevésbé, mert a párom elborzadva ellenkezett, hogy bármit is a gyermek popójába dugjak. Én ezen feldühödve abbahagytam a kutakodást és csak Ninával voltam hajlandó beszélgetni, miközben már én is zokogtam. Ledobtam a ruháit és a lábát a kis hasához nyomtam, hátha az segít. Valóban egy kicsit elcsendesült, de amint felvettem, újra kezdődött az egész. Később a fürdés jutott eszembe – arra gondoltam, hogy esetleg az megnyugtatja, de miközben folyt a víz, ismét úgy találtam, hogy segíteni kell ennek a kicsi babának kakilni. Ekkor fogtam egy fültisztító pálcikát, egy puha nejlonzacskóból kivágtam egy darabot, ezt lemostam, és a pálcika végére csavarva segítettem a kicsi lányon, mialatt párom elborzadva vette tudomásul, hogy mit dugdosok a gyermeke fenekébe.

A várakozással ellentétben nem hozta meg az álmot ez sem, sőt, ahogy felöltöztettük és újra karunkban volt, az éktelen zokogás ott folytatódott, ahol abbamaradt. Ismételten megpróbáltam a cicit, de mindhiába, Nina csukott szemmel, üvöltve, ügyet sem vetve a melleimre folytatta a sírást. Tudtam, hogy ez már nem a hasa, hanem a kimerültség. Az imént elmulasztott fürdést most időszerűnek találtam, már nincs tele, megnyugszik, és ha utána eszik egy kicsit, el fog aludni – gondoltam.

Miskóval megbeszéltük, hogy utána csak egy kis body-t adunk rá, hogy minél kisebb legyen a tortúra. Ledobtuk a pizsit megint, és zsupsz, a kádba! Ninát mindig megnyugtatja a víz – mint a legtöbb kisbabát. A rövid fürdő után felkaptunk egy pelust és egy body-t, és máris karban voltunk és sétálgattunk. Nina ismét zokogni kezdett, miközben arra készültem, hogy cicire tegyem ismét, imádkozni kezdtem. Nina, a sírás megkezdése óta először szopni kezdett és elaludt. Mindeközben én folyamatosan sírtam. Csendesen kiosontunk a lakás egyetlen szobájából, és becsuktuk az ajtót.

Kint lerogytam egy székre, és felerősödött a fájdalom amit bent éreztem. Valóban úgy éreztem, hogy széthasad a mellkasom. Azokra a kisbabákra gondoltam, akikért senki nem sír, amikor így zokognak, akiken senki nem segít. Olyan erős volt a fájdalom, hogy úgy éreztem, soha többet nem bírom abbahagyni a sírást. Arra gondoltam, hogy vajon milyen iszonyatos fájdalmuk lehet azoknak a kicsi babáknak, akiknek senki nem segít, akiktől megvonják a legalapvetőbb gondoskodást. Az állatvilágban anya nélkül elpusztulnak az utódok. Mi életben tartjuk a gyerekeket… de milyen emberek lesznek belőlük? Milyen embert csinálunk belőlük? Micsoda félelmetes fájdalom és düh dolgozhat bennük? Micsoda embertelen küzdelmen kell keresztülmenniük, hogy képesek legyenek szeretni?

Ahogy megállíthatatlanul folytak a könnyeim, megéreztem, hogy nem vagyok egyedül. Nem ÉN sírok, hanem az Anya sír. Nem a gyermekemért sírok, hanem a Gyermekért. Minden anya egy anya, minden gyermek egy gyermek, minden anya az Anya és minden gyermek a Gyermek. Minden gyermek fájdalmáért sír az Anya, és sírja, csak sírja az el nem sírt könnyeket.